Tudod arra gondoltam, hogy először mások féltik az embert, azután félti saját kis életét, a megérdemelt nyugalmát, kerüli a sikátorokat, csak minél egyenesebb, minél kiegyensúlyozottabb legyen az útja, messzire kerül, ha szakadék közeleg, pedig talán a kilátás onnan a legszebb ,csínján bánik a szavakkal, simára faragja őket, nehogy másokat megsértsenek, olyan simák lesznek, hogy nincs is már bennük semmi, ami természetes, csínján bánik minden mozdulattal, nehogy szélsőségbe essen, félti az életét, annyira félti, hogy közben elfelejti élni, kihagyja azt, ami a legszebb, óvakodik a tenger mélyére lemenni, fél a legmagasabb csúcsra felmenni, fél a vihartól, fél a villámoktól, fél a méteres hullámoktól, a szakadék fölött motorral átugratni is fél, kimarad mindenből, mert az életét félti, inkább az egészet diétásan, sótlanul éli, kimarad belőle a fűszer, a zamat, kimarad, amiért később elmondhatná, hogy az életének olyan volt az íze, amiért érdemes volt megszületnie.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése