Tudod én mindig úgy gondoltam, hogy Te biztos lehetsz bennem. Az én érzéseimben biztos lehetsz, hisz annyiszor kinyilvánítottam. És ez megnyugtatott, akartam, hogy tudjad, mert az jó, jó tudni, hogy szeretnek valakit. Míg én csak találgathatok, mikor játszol, és mikor mondasz igazat, Te biztos lehetsz abban, hogy az én érzéseim őszinték, igazak, hogy én nem játszom, azt tudnod kell, hisz én nem szoktam játszani. Gondoltam én, hogy te biztosan tudod, hogy benned nincs a kételynek szikrája se. Mert miért is csapnálak be Téged? Aztán most rájöttem, hogy de igen. Te is kételkedsz, mert benned már alapból benned van a kételkedés csírája, míg volt olyan idő, hogy én mindent elhittem neked. Eszembe se jutott, hogy becsaphatsz, miért is lenne az jó neked? Hiába tudod, hogy én, én vagyok, hogy évek óta hozzád beszélek, a hitetlenségedtől nem szabadulsz. Mélyen benned van, azért, mert Te olyan sokat játszottál, hogy nehezen képzeled, valaki komolyan beszél. Mert az ember úgy néz a másikra, mint saját maga tükörképére. Azt feltételezi, a másik is olyan, mint ő. A tolvaj félti az értékeit, A hazug nem hisz senkinek. A játékos hiszi, mindenki játszik. Az ártatlan azt gondolja, mindenki az. Hiszel nekem addig, míg itt vagyok veled, Míg simogatlak, míg elolvasod a hozzád írt szavaimat, de utána ugyanúgy kételkedsz bennem, mintha már valaha becsaptalak volna tégedet. Ez nehezíthet meg sok-sok életet, sok-sok szerelmet, hogy olyan sok a hazugság, hogy képtelenek vagyunk hinni, hogy bennünket őszintén lehet szeretni.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése