„Ha a művészetről kérdeznélek, szakkönyvek tucatjaiból tudnál idézni. Michalengelo, sokat tudsz róla. Sorolnád a műveit, politikai terveit, viszonyát a pápával, szexuális beállítottságát, mindent. De azt nem tudod, milyen érzés a Sixtus-i kápolnában állni, sosem néztél még föl arra a csodálatos boltozatra. Sose láttad. Ha a nőkről kérdezlek, máris sorolod a kedvenc típusaidat. Biztosan dugtál is néhányszor. De azt nem tudod, milyen érzés igazán boldogan felébredni egy nő mellett.
Nehéz eset vagy. Ha a háborúról kérdeznélek talán Shakespeare-t idéznél nekem: „Még egyszer a résre újra, barátaim!”. De sohasem harcoltál. Nem halt meg a karodban a legjobb barátod, aki hiába könyörgött neked, nem tudtál rajta segíteni.
Ha a szerelemről kérdezlek, talán egy szonettel válaszolsz. De nem néztél még nőre, mikor gyenge voltál, olyanra aki egy pillantásával meggyógyít, mintha Isten direkt hozzád küldött volna egy angyalt, hogy kimentsen téged a pokolból. Nem tudod milyen, ha te vagy az ő angyala. Nem tudod milyen örökké szeretni valakit. Történjen bármi, például rákos lesz. És te két hónapig a kezét fogva ülve alszol a betegágya mellett, mert az orvosok is látják a szemedben, hogy nem szívesen mennél látogatási időben. És elveszíteni valakit. Ezt csak akkor érzed, ha valakit önmagadnál is jobban szeretsz. Csak te még sosem mertél ennyire szeretni. Ha rád nézek, nem egy okos, magabiztos férfit látok, csak egy nagyképű, önző, ijedt kölyköt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése