Tudod, elnéztem a poharamban lévő aranyló nedűt, és arra gondoltam, mi minden van ebben a finom borban, micsoda múltja van, mennyi minden történt vele azon kívül, hogy valaha valaki elültette a szőlővesszőt, és hogy most más a poharába beletöltötte, mennyi külső körülmény befolyásolta, hogy élvezhetetlen, ecetesen savanyú, vagy fenséges ízű, ártó, vagy gyógyító legyen, hasznára, vagy kárára legyen a világnak, ugyan az a vessző, belőle mindkettő lehet, kezdve attól, hová ültetik, mennyi fényt, mennyi esőt kap, ápolják, vagy hanyagolják, mivel táplálják, éltetik, vagy mérgezik, aztán az jutott eszembe, mindez elmondható rólunk, emberekről is, mi is ki vagyunk szolgáltatva, nem mindig tőlünk függ, végül keserűek, vagy édes leszünk az is a külső körülmények függvénye, pedig mi mégiscsak különbözünk, a tudatunkkal lehetnénk sokkal jobbak, sokkal okosabbak is, de mi mégis csak olyanok vagyunk, mint a kiszolgáltatott szőlővesző, pedig a tudatunk a szabadságunk szülője, tőle függ, a sötét, vagy a fény felé indulunk, de mi mindig elfogadjuk a felénk nyújtott méregpoharat, újra, meg újra elkábítjuk vele ébredező tudatunk, s talán ezért van, hogy nem találunk el a világosságig.
Biztos, hogy így van? :)
VálaszTörlésSzerinted nem?
VálaszTörlésNem vagyok biztos benne... :)
VálaszTörlésMindannyian haladunk egy úton, s amikor találkozunk valakivel, valóban nem tudhatjuk, mi van már mögötte, miken ment keresztül, ám nem biztos, hogy mindig elvesszük a kínált méregpoharakat... Szerintem :) De lehet, mást látok ebben az írásbna, mint ami valóban benne van :-)
Tisztelet a kivételnek...de tudod az embert sok minden csábitja és sokszor elfogadja azt a bizonyos poharat ami elkábit és végül ráébredünk arra,hogy megint csalódtunk,nem találjuk azt a fényt ami beragyoghatja életünk...
VálaszTörlésIgen, tudom... Túl sok minden csábítja az embereket ... és sok a vevő rá :)
VálaszTörlés