Nem keres majd senki

A magány púp,
mankó,
fehér pálca,
megszokod, mint azt,
hogy avarpettyes ősz jön
a napsugaras nyárra.
A magány
mohaszagú erdő,
nárciszvirág,
mindent ad
és semmit sem ád.
Fák lombjai közt lapul,
kószál a rímek között,
míg verset írok
egy ódon torony mögött.
Púp, mankó, avar és fehér pálca !
Megszokod a magányt is,
mint télidőt
az üvegházba telepített pálma.
Aztán magány sem lesz,
a Balatont nélküled hinti be
az est Holdezüsttel
s a túlsóparti fények
másnak integetnek apró fény-kezükkel.
Nem keres majd senki,
talán csak a nyár:
járt erre egy kóbor lélek,
vajon merre jár...?

Komlósi Lajos