Tudod arra gondoltam, ha valakinek, aki most érkezett, bemutatnom a világot nekem kellene, nem beszélnék büntető, és nem beszélnék jutalmazó Istenről, egyáltalán a szót ki sem mondanám, hogy Isten, inkább egy szem paradicsommal kínálnám, de mielőtt beleharapna, kettévágnám, kivennék belőle egy apró kis magot, és elmondanám neki, hogy látod, itt van ez a fekete föld, ezt a magot ide ülteti az ember, ide, ebbe a fekete földbe, ápolgatja, gondozgatja, de nem ám egyedül, segít neki a napsugár, a víz, és segít a levegő, meg hát persze ez a fekete föld, a mag egyszer csak gondol egyet, kicsírázik, hoz virágot és levelet, és amikor a virág róla lepottyan, jön a helyére a lédús, finomságos csemege, vagy mesélnék neki a madarakról, akik télen, mikor hideg van nagyon, messzire elrepülnek, oda, ahol meleg van olyankor is, de évről évre visszatérnek, vagy mesélnék az évszakokról, hogy a kikelet milyen csodálatos, és az elmúlásról, ami csak azért van, hogy a természet megújuljon, Isten nevét ki sem ejteném, csak a szeretetről mesélnék, a szeretet csodás hatalmáról, ami talán csodálatosabb, annál a picinyke magnál is, a paradicsomnál is különlegesebb, hiszen a semmiből születik, és soha nem hal meg, ilyeneket mondanék, ha valakinek, aki most érkezett, a világot bemutatnom nekem kellene.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése