Tudod arra gondoltam,

Tudod arra gondoltam,

míg valaki fiatal,

sok minden van,

ami fontos,

amiről azt gondolja,

nélkülözhetetlen,

élni se tudna nélküle,

de igazából semmi se az,

a sok között nincs egy,

ami legfontosabb lenne,

de ahogyan múlik az ember,

sok mindent kidobál,

ez se, az se fontos,

hogy is hihette, hogy az?

az se,

mit gondolnak róla mások,

az se,

rossz nyelvek mit mondanak,

az se,

milyen az idő másnap,

de a selejtezés közben rátalál

egy-egy,

addig észre se vett dologra,

hirtelen nagyon fontosra,

másoknak talán értéktelenre,

olyanra, amit nem adna oda

az összes többiért,

a világ összes kincséért,

nem is akarja senki,

se megvásárolni, se ellopni,

ha egyszer mindene odaveszne,

és az egy mégis előkerülne,

romok közül kerülne elő,

akkor a semmi közepén is

boldogság lenne,

mert minden más csak háttér

annak az egynek a háttere,

legyen akár szép,

vagy mégoly csúnya is,

ha az „egy” éppen ragyog,

akkor a háttér nem olyan fontos,

ha az ember

egyedül lóbálná a lábát

a világ legszélén csücsülve,

akkor se félne,

akkor se lenne egyedül,

ha szoríthatná magához a kincset,

az elvehetetlent,

a múlhatatlant,

az egyetlent,

ami elkíséri a sírig,

és a síron túlig.

.kaktusz