Ha tapintatos akarok lenni magamhoz, akkor azt mondom: változom. Ha racionálisan fogalmazok, akkor viszont: öregszem. Én is. Ez az élet rendje. Miért pont én úsznám meg? Abban bízhatok ugyan, hogy amikor már hivatalosan is idősnek fogok számítani, egészségesen és tartással fogok létezni. Ismerek nagyon szépen öregedő embereket, akiken bár látszik a kor, mégis kellemes rájuk nézni. Persze ellenpéldák is vannak bőven. De mindezek még csak a külsőségek. Ami engem igazán érdekel, az a lélek viselkedése az egyre gyengülő, fáradó testben. Követni fogja-e a lelkem is a fizikai hanyatlást? Együtt, egymással szinkronban lassulnak le, nyugszanak meg? És mi lesz, ha az eleven, élénk lélek akaratát a testem már nem lesz képes követni? Elfogadom, belenyugszom majd? Vagy elkeseredetten harcolni próbálok majd ellene? Remélhetem talán mégis, hogy test és lélek nem lesznek egymás ellenségei. Ebben bízom.
Egri Szilvia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése