Tudod, a hazatérésre,
az otthon nyugalmára gondoltam,
arra, hogy az ember soha sincs otthon teljesen,
még akkor se,
ha hazatérve fáradt teste boldogan megpihen,
akkor is csak egy rész pihen belőle,
ezért a rész se tud egészen megpihenni,
ellazulni,
mert, mint egy marionett bábút rángatja
a nyugtalan agy,
s a tőle nyugtalan lélek nem enged szabadulni
az elmúlt nap gondjai tovább kísértenek,
s ha végre lenyugszanak,
akkor jön, a sehol sincs még holnap
gyötrő gondjaival,
az ember nem tud teljesen megérkezni,
ha otthon van is, csak részben van otthon,
csak egy része van otthon,
az esze, s az eszétől feldúlt lelke
ki tudja, merre jár,
ritkán adja át az ember egyszerre
testét, lelkét, gondolatát a pihenésnek,
talán csak néha,
olyankor felejtkezik meg mindenről,
mikor felragyog a sötét tél után
az első tavaszi napsugár,
még arról is megfelejtkezik,
hogy él,
csak él a nagyvilágba,
gondolat nélkül gondtalan,
olyankor adja át a pihenésnek
egész önmagát,
olyankor nem tevékenykedik az agy,
a lélek, olyankor a test is pihen,
arra a pár pillanatra a boldogság tökéletes,
mint mikor hazaérkezik a lélek,
örök otthonába, a szeretetbe,
akkor szűnik meg a harc,
harc a múlttal,
s az elképzelt jövővel,
akkor teljes a nyugalom,
a gondolatban, testben,
és a lélekben. .
az otthon nyugalmára gondoltam,
arra, hogy az ember soha sincs otthon teljesen,
még akkor se,
ha hazatérve fáradt teste boldogan megpihen,
akkor is csak egy rész pihen belőle,
ezért a rész se tud egészen megpihenni,
ellazulni,
mert, mint egy marionett bábút rángatja
a nyugtalan agy,
s a tőle nyugtalan lélek nem enged szabadulni
az elmúlt nap gondjai tovább kísértenek,
s ha végre lenyugszanak,
akkor jön, a sehol sincs még holnap
gyötrő gondjaival,
az ember nem tud teljesen megérkezni,
ha otthon van is, csak részben van otthon,
csak egy része van otthon,
az esze, s az eszétől feldúlt lelke
ki tudja, merre jár,
ritkán adja át az ember egyszerre
testét, lelkét, gondolatát a pihenésnek,
talán csak néha,
olyankor felejtkezik meg mindenről,
mikor felragyog a sötét tél után
az első tavaszi napsugár,
még arról is megfelejtkezik,
hogy él,
csak él a nagyvilágba,
gondolat nélkül gondtalan,
olyankor adja át a pihenésnek
egész önmagát,
olyankor nem tevékenykedik az agy,
a lélek, olyankor a test is pihen,
arra a pár pillanatra a boldogság tökéletes,
mint mikor hazaérkezik a lélek,
örök otthonába, a szeretetbe,
akkor szűnik meg a harc,
harc a múlttal,
s az elképzelt jövővel,
akkor teljes a nyugalom,
a gondolatban, testben,
és a lélekben. .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése