Az idő...
“Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot.
Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot?
Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában.
A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság.
Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult.
Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel?
Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése