...tudod, Kedves, gyakran önnön sorsunk fejezeténél nyílik ki az Élet ódon könyve, s létünk sorai közt olvassuk a közhellyé nyilvánított mondanivalók örök igazát, hisz gyakran hallható a bölcselet miszerint, "semmi nem történik véletlenül" vagy "ennek így kellett lennie", s bizonyságot nyerhet az összetartás és összefogás ereje...oly gyakran biztatjuk egymást az ígérettel, hogy bajban támaszául, s megtépázott hitének mindig rendíthetetlen bástyájául szolgálunk...olykor ez megmarad csupán a csilingelő szavak csalfa ígéretének...de én már tudom, az igaz érzelmek, a szeretet és szerelem nem vonulnak hamis eskük, talmi ígéretek fényesen lobogó zászlaja alatt, aki igazán számít Neked, annak felcsendülnek sebzett lelkedbe vésett szavai, amelyek a lángoló kötelet oltották kezeid közt, ameddig a túlparton lábadat biztos hittel megvetetted, mindaddig, amég a vesztes csata hátramaradt sérüléseit gyógyítani kezdted, s a légbe röptetett kérdéseidre már nem követeled a választ kétségbeesett igazságérzettel...hagyod, hogy megnyugvást hozzanak a szavak, melyek őszinte gyógyító szándékkal bekötöznek, néma csendjükkel szemed bogarába néznek, és amit látsz bennük az igaz, színtiszta emberi érzelem...s onnantól nem megtépázott árnyak kísértenek, csupán a kérdés kergetőzik, örökkön játszó gyermekként lelkedben, miként szerethet ily' önzetlenül, mikor meg sem érdemlem...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése