Az is lehet, hogy ajándék egyedül maradni, annyira egyedül, hogy nem hallani meg a hangot, a hozzám szóló hangot, nem látni meg, hogy van mellettem valaki, nem látni a külvilágból semmit. Nem érezni, hogy szeretnek, azt se, hogy szeretek. Azt se érezni, hogy vagyok, pedig tudni azt, hogy létezem. Annyira egyedül lenni, annyira sötétben lenni, hogy az egyedül már kibírhatatlan legyen. Annyira csendben, hogy az már őrjítő csend legyen, úgy fájjon, hogy magányomban magamra szoruljak, hogy magamhoz meneküljek, mint kinek nincs más kapaszkodója, mint aki csak önmagában kapaszkodhat, nem a kézbe, nem a testbe, hanem a saját belső világba. Hogy az egyedüllét annyira vak legyen, hogy a szemen lévő hályog eltakarja a külső, a bohóc, a boldogságot hazudó, félelmében harsogó külvilágot, hogy legyen bármennyire csillogó, el ne vakítson, hogy az ember észrevegye mennyire árva, hogy fájdalmában, lemarja önmagáról a burkot, hogy meglássa magában a csupasz világot. A valódi világot.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése