Fényeinket néha a
sötétség ingája takarja;
éveink üveges kérge alatt
törékeny álmaink szunnyadnak.
Ébren töltött éjjeleken
reszkető ujjakkal zártuk palackba.
Majd mindennap ablakot tártunk,
remélve - régi álom is
új fényt fakaszthat.
De mikor már csak szilánkok
vágódnak a falakba,
utolsó álmunkat szorítva
- vele halunk, búcsút intve
a napfény nélküli égboltnak.
Marien
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése