...ha eddig azt mondtam, szeretlek, kérlek bocsásd meg nekem...mert számat úgy hagyta el igaz szó, hogy nem tudhattam, ma még jobban szeretlek, és tudom, holnap még erőteljesebb lesz...bocsáss meg, hogy tegnap is szerettelek, de mára azt kell éreznem, hogy semmit nem éreztem tegnap ebből a heveny érzelemből...és jaj, már megint mit mondtam, hogy ma meg azt, holnap…holott már jobban imádlak, mint előző percben...sőt egyfolytában érzem, ahogy a szerelem szökik fel bennem, akár lázas beteg testéhez érve a higany szála...így szárnyal magasba vágyam forrósága, lelkem kívánsága…ahogy érintesz, mint a lázmérő vékony teste, akként simul hozzám lágy vonalad, titkod minden gyöngyöződő pereme...a világ végére vágyom eljutni veled, lelógatni lábamat a nagy semmibe, hogy megmutathassam, miként jelented egyszerre a kezdet és vég ígéretét, az örökkön örökké érzetét, a mindenség végtelenül sodró lendületét, szívem lázadásának enyhítését, gyarlóságom ismerőjét, lelkem ismeretlen ismerőjét, ragaszkodásom fűtött érzetét...önmagad bennem látott tükörképét...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése