Valami

Free file hosting from File Den!

Valami egyszer csak elharapja a harangszót s ott, abban az pillanatban az éj kettéválik. Ebben a létrejövő köztes űrben, két éj közt, nem fakad hajnal, hogy legalább fázni kezdj, még annyi se történik. Talán már nem létezel, se te, se a világ, csupán torokra hurkolódó hangulat vagy, ami a világból és magadból megmaradt. Ha legalább sírni tudnál, jó lenne, ez talán összefonná a kettészakadt éjt. De nem tudsz sírni, e folyékony kristály adománya valamelyik éjnél maradt. Ettől akár meg is rémülhetsz, hisz az oldódás eme formája se maradt már meg neked. Nem marad meg semmid se, ami addig éltetett. Mindened, amid volt, a két tovatűnt éjnél marad. És nem is lehetett más alternatívája, hisz egy adott pontban a világ már csak ujjgyakorlat volt számodra. Így persze saját magad voltál a világ ujjgyakorlata, de ezt nem tudhatod, hisz amid megmaradt, torkodra hurkolódott hangulat. E hangulat azonban teremt egy hirtelen bekövetkezett csendet. Nem olyan mint az őscsend, ennél mélyebb és feketébb, hisz akkor még nem létezett a világ, és te sem léteztél. De most már létezik valami, a harangszó elharapásában testet öltött hangulat ott benned. Vagy magadon kívül, ezt nem lehet már felmérni, hisz ezek után ez már csak ujjgyakorlat lenne. És ez az, ami már nem történhet meg. Jó lenne ha megtörténhetne, sikerülne, mert legalább ez lehetnél, mindabból, aki voltál. De nem vagy, nem lehetsz. Nem vagy, mert nem lehetsz többé ilyen, amelyen történetesen már nem vagy. Mert akkor még jobban a torkodra hurkolódna a bekövetkezett hangulat. Persze hogy rettegsz, hisz nem érted, mi történik. Pedig tisztában voltál vele, hitted és tudtad, mi történik, hisz tudtad: a világ ujjgyakorlat. Hogy megértetted a lényeget. De a lényeg nem fedi fel magát ilyen könnyen, annál tökéletesebb. Feltárásához nem voltak tökéletes eszközeid. Csak eszközök, amelyekre találtál. Nem voltak a tieid, ezért történhetik meg veled, ami már nem is történik, világon és magadon kívül rekedve, a csendben. És meg kellett történnie, ami már nem is történik, mert túl hangos voltál, túl merész, túl magabiztos. Feltételezem. De lehet hogy túl csendes voltál, túl gyáva, túl bizonytalan. A tudásod és érzéseid tárházaid válogatják, ha lennél csupán hangulat, valahol az őscsend előtt. De nem valahol vagy, ez egyetlen bizonyosságod. Az vagy, amit valami a harangszó elharapásával megteremtett. A harangszó elharapásával megjelenő hangulat. Ha most akarod, megértheted e csendet, de nem vezet sehová. Mert nem érted, megjelent két éjed mit osztott ki számodra. és hogy miért van kettő, ezekből is. És hogy mindened, ami volt, hová tűnt, melyik és mi maradt meg ezen éjekben. És még azt se tudod, igazából ezek a te éjeid, vagy már nem, azok sem. Amit szeretnél, az hogy old a torkodra hurkolódott hangulatot. Érzed szinte kibírhatatlan szorítását. De nem oldható. Megvan a két éj, s azt nem tudod, a tieid-e. Ha tudnád, akkor is mindegy lenne, mert ilyen ez a hangulat, amely bekövetkezett. Nem tudod, mi történik. Amit tudsz, az oldódásra irányuló kényszer. Mert azt hiszed, oldani kell. De ha egyetlen pillanatra el mersz gondolkodni, lehet hogy ott már nem szabad oldani, hisz ha ez a mindened, oldódásával tökéletesen megsemmisülhetsz. És lehet, ez a hangulat az alternatívád, ez tarthat létezőként meg. Ha dönteni lehetne, lehet hogy a nemlétet választanád, mert ez így nem semmi, de nem is más. Nem is több, nem lehet több. Ez az egész, ami végítéletként ki maradt mérve rád, világod és használt eszközeid után. Nem mered megkockáztatni. Ez az egyik így felfedett szubsztanciális titok. Túl a tulajdonságaidon, mint merészség, gyávaság, magabiztosság, bizonytalanság, szubsztanciádat így kitöltő hangulat. Ezek miatt nem ismerted fel tulajdonságaid igazi kockázatát. Vagy nem mérted fel, egyre megy, az is, ha felmérted. Hisz ide jutottál. Persze nem csak ezek miatt jutottál ide. Ami miatt ide jutottál, az egészen más, de csak most értheted meg, erre kényszerít a kettészakított éjben így megjelent hangulat. Próbálod megérteni, miért jutottál ide. Tehát az oldás lehetséges formuláit keresed, kutatod, mint mindig. Az oldódást. De ez nem alternatíva, mert azt a valamit, ami ide vezetett, azt nem próbáltad feltárni. Nem hitted, hogy ilyen helyzetbe kerülhetsz, amely nem is helyzet, hanem helyzettelenség. És ha mindezeket megérted, és megérted, mert meg kell értened, akkor már tudod: hogy az ilyen ne fordulhasson elő, változtatnod kell mindazokon, amik ide vezethetnek. Elsősorban persze önmagadon, ez a legnehezebb. Hisz felmerül benned annak kísértése, hogy a világon változtass, hogy ne sodorjon ide. Nem lehet. A világon nem változtathatsz megvan tüzének és erejének sajátos neme, amíg magadon nem változtathatsz. Hisz ha odafigyelsz, nem is nagyon kell figyelned, hisz érzed, érezheted, ami szorít, az lényegében erő és tűz, amely így csapott le rád. Az a lecsapó valami tehát erő és a tűz. Az erő és a tűz diagramját, egymásra hatását, kölcsönhatásos reakcióit nem ismerted, mert ilyenek voltak a tulajdonságaid. És végeredményben te vagy az erő és a tűz, amely így csapott le most rád. Mert elfogadtad a világot és magad, tüzed és erőd rendszabályozása nélkül. Az elemeknek titkuk van, ezt most már ilyen létező valóságodban feltárhatod. Ne más, ne a világ mondja meg neked ezeket a titkokat. Mert a tűz és az erő soha nem nyilvánul meg egyformán. Örök változás nemük. És akkor kerülsz szinkronban önmagaddal, tüzeddel és erőddel, ha képes vagy felismerni és követni erőd és lángod törvényeit. Itt ebben a hangulatban ennyit lehet elmondani. És egy picivel többet is, hogy szinkronba kerülj elemeid erejével: ha képes vagy rá, és persze hogy képes vagy, mert mindent megtennél azért, hogy a hangulaton változtass, próbáld felfedezni a két éj legegyszerűbb titkát, melyiknél maradt a világ és önmagad embriója, az őscsend előtt. Könnyű: az az éj, amelyben számodra az új lehetséges, az egy árnyalattal világosabb a másiknál. Tudod miért? Mert abban maradtak a szonáták, elégiák, rapszódiák…A tűz és az erő azon szubsztanciái, amiből kezdetnek pont elég arra, hogy kilépj e hangulatból. Az éj abban a világában legalább sírhatsz, nem mint a sötétebbik másikban, ahonnan száműzött a dallam, s ezzel: a lehetősége és adománya. Mert lehet, pont azért csaphatott le így az a valami, mert már nem létezik benne a tűz és az erő azon harmóniája, mint himnusz. A többi rajtad áll, hogy soha többé ne kerülj ilyen helyzetbe. Ha az a valami tovább bontható, és miért ne lenne az, ezek után, amik így történtek?, az a változásnak köszönhető. Pont ezért: változtass! Hisz megteheted. Hogy semmi ne tudja számodra elharapni a harangszót…

art-tur