Hol a szenvedély, kérdezzük, miközben nem bírunk ki egész napokat, hogy ne lássuk, ne halljuk, ne érezzük egymást, hol a szenvedély, mint amikor fúj, viharzik a szél, de nem látszik, mert a szélnek nincs színe. Nem látszik hát a szenvedélyem sem, talán túl mélyre dugtuk, talán, pedig nem, mert naponta érzem a kötődést, a lélegzeted a telefonban, a pillantásaid tüzét, azt a belső lüktetést, ami úgy erősödik bennem, mint amikor elektromos mágnes közelébe kerülnek a vasporszemek, a testemet úgy feszíti hozzád ez a vonzalom, hidd el, a hol a szenvedély idejétmúlt kérdés itt, nem ezt kérdezném kérdezős pillanataimban, hanem inkább hol teljesedhet ki, melyik pici zug lehet a szívünk, eszünk, kezünk, az ajkaink, a formás lábaid gőzös szenvedélyhelye, még hány pillanatot kell forró energiánkkal együtt magunkban eltüzelni, mielőtt egymást tüzelnénk végre, lángolva hemperegnénk már hosszú, órákig tartó pillanatainkban, amire mindketten vágyunk, mindketten kívánunk, mindketten beleszerelmesedünk újra és újra mindkettőnkbe.
Székelyhidi Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése