Ha szomorú vagyok...

Ha szomorú vagyok, mert messze vagy,
És mert nem mondhatom el senkinek,
mi az, ami fáj,
akkor szoktam a magányt megkeresni.
Elbújunk mi ketten, hogy ne lássák,
hogy ne lássák, és hogy másnak ne fájjon,
ami nekem.
Hosszan elnézem a felhőket, társainkat,
nekem és a magánynak,
akik hol borúsak, hol vidámak,
pont úgy, mint én.
Elnézem, ahogy úsznak az égen,
és úgy hiszem szavak nélkül is értik,
mit érzek, mert vígasztalnak.
Kedvemért átengedik a napsugarakat,
együtt járnak vidám táncot,
és hol ezüstté, hol meg napszínűvé festik
a fák szél borzolta leveleit.
Ettől a kedves bohóságtól
mosolyognom kell,
kisimul bennem a világ,
fényt kapnak és feloszlanak,
az én belső felhőim is.