...az életed tele van csodás dolgokkal, csak eddig eltakarták szemed, nehogy meglásd a világ szépségeit és kivágyódj a lélekmezők egyszerűségébe, de ígérem, együtt megtanulunk újra látni, és örülni az apró életszépségeknek...meglátod a bújtatott virágot a kopáran szikkadó tájban, színeket élvezel a fekete-fehér mában, dallamot írunk az égen fontolva haladó napsugarakhoz, színes szirmokat számolnánk, amelyek játszva a bársony szellő hátán lovagolnak...élvezd angyal-léted, mert olyan különleges tüneménye vagy a világnak, hogy félőn piheg szívem minden szempillantásomkor, nehogy oly illó gyönyör legyél, hogy mire újra nyílik tekintetem, már csupán csillámfényű tollad hátramaradt nyomát lássam...ez a zord világ mérgezni vágyik a szépséget, de tiszta lelkű gyönyörűséget, embernek maradott lény-képet összetörni nem tud, kíméletlen vasöklével zúzni akarja, és párszor földre sújtja megtépázott szárnyaiddal kűzdő tested, de végleg porba gyalázni nem mer, mert olyan nedüt adsz a szomjazó léleknek, amelyet végleg eltörölni oly halálos vétek lenne, ami a végromlást visszafordíthatatlan sorvadássá gyorsítaná...nem maradna, csak egymás szókaszabolása miatt vergődő haldokló lelkek képmutatása, emberi álarcok mögé rejtett gonoszságok széles, színes palettája, amelyből ördögi festőművész-kezek alkotnának fájóan torz képeket...ez volna nélküled...szeretlek, mert oly gyönyörű EMBER vagy...és ebbe vetett hited magadra nem hagy soha; emelt fővel, ajkaidon "néma sikollyal" tűröd, ahogy érző szíved egy pillanatra meghal, majd újjáéledve hatalmasat dobban...és tovább él...angyal-alakban...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése