Oldódj fel!

Oldódj fel,
a tavasz feltámadó zsongása
a város jelenségeit újra átrendezi,
kezemet kinyújtom,
mintha egyetlen, vágyott szeretőm várna
valahol,
csak magamat gyötörtem,
hagytam borral elbódítani érzékszerveimet,
éhes, korgó gyomorral
az élni-vágyás is erősebb.

Oldódj fel,
a szél kecses ívben játszik velünk,
a régi szerelem heve elmúlik lassan.
Inkább feküdnék egy váróteremben,
kabátba csavarva,
mint ebben a beton-koporsóban.

Oldódj fel,
a tavasz feltámadó zsongása
új élet menedékével
kecsegtet,
nem utazom tovább,
nem csavargok sehol,
hotel-szobákban hiába kerestem
a megnyugvást,
elegáns éttermek csillogása
nem pótolta a kint,
mely évtizedek óta rámrakódott,
mint a füst
a nagyvárosok házaira,
oldódj fel,
a tavasz feltámadó zsongása
menedékbe siettet,
jó lenne többet nem tűnődni
a halálról,
nem gondolni
a száraz-szájú éjszakákra,
a csontomig-lehántott keserűségre,
Ember elpusztul, ha nem szerethet,
ha fészket magának nem építhet!
Jaj, boldogságom felrémlő képe,
egy ház,
egy kert,
gyerekcsivogás...

Benyó Judit