Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. május 16., szombat

Valami éltető fény



Valami éltető fény talán
örökre elsuhogott messzire,
lassan távolodva, lebbenő homályba..., -
nélküled itt minden állóképpé torzult,
és belesimult halk bánattal
a nagycsöndű hegyek ölelő karjába.
Április van, már majd' minden perc tüzes:
meglehet, még éjszakánként fázom,
(ahhoz szoktam, hogy szíveddel melegítesz)
de jól tudom, bárhogy is van, -
mégis az én évszakom ez.
Most még az...
de ki tudja, holnap mi lesz?
Vajon beletartozom-e ebbe a tájba?
Van-e még szükség a magamfajta, őszinte,
bolond prófétára...?
...úgy érzem, teljes valóm
oldódik át most egy mélyebb, rút világba.
Tudom. Tudom én jól...
Az április a jázminokba illatot cseppent,
és szirmot bont az orgona minden sír felett,
- de azt is tudom, (s ez néha megment)
csak az kínlódik ily konokul, ki önzetlen' szeret.
[...]
Így hát...
...hiába lobban rózsaszínt a tulipánfa,
és lábamhoz bókol sok apró bokor, -
mire jó?
...ha nincs előttem járható út,
és már mögöttem sincs, - sehol.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése