Érzem melegét válladon a nyárnak
Hideg lelkem reszketve bújik oda
A jégpillanatok futva elszállnak
Fagyszívemnek vagy napforró mámora.
Látom fényét az ébredő tavasznak
Szemedben pillantva a tiszta kéket
Értem melegét szerető szavadnak
Rásimítva az örök reménységet.
Nincs más otthon, mely melegebb mint vállad,
nincs tenger, mely szebben kék mint szemed
s nincs hang, mely nekem édesebb mint szavad
s elkerget felőlem minden felleget.
Szívemen bezárult az örök lakat
S másnak nincs kulcsa már hozzá, csak neked.
Komáromi János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése