a zaj dübörgő ritmusába
temettem
az örökké nyugtalan
képzeletet
hogy magamban elférjek
… lassan
nap-itta sárga homokszemek születtek
(belőle)
-nem árt nekik többé
se hideg se meleg
megállt a lendület
nincsenek ´miértek´
eltűntek az éj
kínlódó mélyibe
… szétdúltam alattam
a talpalatnyi földet
mibe´az idő
ültetett
csak a tér határán
lézengek
így élni nem lehet
hiányoznak az álmok
a mosolyodtól belém égetett
sebek
… felébresztem újra
a tenger-mély szemeket
majd azok
megállítják a ´gyengét´
bennem
s minden hiányomat eltemetnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése