Nem várok már csodát,
Bár tudom, minden út vezet tovább.
Mit az idő mulasztó folyója mos
Mehet a felhők felé tovább;
Felhőkön át lágy, balga út vezet.
Várok, türelemmel ,
S, ha kell viselek kínt, szenvedést,
Hiszen lángoló sebeim elmulasztja
Az Idő-nagyfolyó,
S majd arcomon tüzes heg helyett
Szelíd ránc íveli a mosoly nyomát.
A felhőket választom,
S faragom fafejűen sorsom;
Szállok a felhőket ölelve messze,
Messze, mint szabad madár.
Bár borús az ég, de hiszem:
A felhők fölött mindig,
Örökké kéken ragyog a világ.
Doke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése