Pedig tudom,
leírtad nem egyszer,
elmondtad ezerszer,
hallhatta a vak is,
bizonyítottad is!
Mégis ez a miért?
Mert mégsem hiszem.
Mily szép is e
vakító szerelem.
Ahogy elmész
már utánad vágyom,
egy ürességben
terül el az álmom.
Nem halad a fejem,
Áll a gondolatom,
mint száradó csónak
víz nélkül a parton.
És épp ez a szép.
Tébolyos nappalok,
varázslatos esték.
Én halkan kopogok,
megnyitod az ajtót,
fátylaid húzod szét.
Halkan lüktető
szíved kamrája.
Im már nincs többé
hét lakatra zárva…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése