Ne várj...
hisz már csak egy folt vagyok
az esték köpenyén
s oly könnyedén
eldobható
nem mosható
már semmire sem való
csak megszokásból gyűjtött
fakó fonáldarab,
s ami megmarad,
már nem elég
egy új sálhoz,
amit az ember a nyakához
simít, ha fúj a szél.
Ne várj,
már messze költözött
a gyengéd pillanat,
ablakom alatt
csak a szél zihál...
s nem kiabál
az elképzelt mozdulat...
a fenyőfák ághegyére
harmatot szitál a hold
s ágyam jéglepedőjét
összegyűrik az
elvágtatott tegnapok...
Ruder Jana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése