Bár legyen fegyelmezett
a várakozás megannyi
hete és napja,
lelkemben időnként
némán sikoltó hang
száll feléd távolba.
Azért ám hiányzol, kedves.
A gondolat,
remélem, elér és
megsimogat.
Ahogy emlékeinket
újraélem, sziporkázón
kifényezem,
te szelíden viszonzod,
hiszem és érzem.
Hozzád küldött sóhajtó
szív dobbanásomra
a köd bizsergő
hűs selyemként
hullik arcomra.
(Magdileona)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése