Az ember mindig többet akar. Először csak keveset szeretne az élettől, aztán ha megkapja, úgy érzi, hogy semmit nem kapott, akkor az lesz a szint, amiről tovább vágyakozik. Ha eléri a kitűzött célt, csak pillanatokra boldog. Azt mondják, és biztos igaz, hogy az visz tovább, ha az ember mindig többet akar. Ami annyit jelent, az visz tovább, ha az ember nem boldog. Aztán egyszer eljön az idő, amikor már az élettől semmi nem várható, akkor megpróbál örülni a rossznak is, ami még nincs, vágyakozva gondol a jóra, ami volt, és siratja, hogy végleg elmúlt. Ha akkor váratlanul jön a találkozás, ami a legtöbb, több annál, amit az ember józanul magának kívánhat, akkor talán először kimondja azt, amit addig elégedetlenségében soha nem mondott ki, hogy „köszönöm Neked Istenem!”
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése