Ne félj kedves! Hiszen apálykor minden oly csendes.
S a homokban hagyott csigák között egy szerelmes.
Látod, kövecskék sem málladoznak a szikláról,
mikor rajtuk csücsül sok kis rák kíváncsiságtól
tágra nyílt szemekkel. Amikor a Nap felkel, és
megduzzadnak az alsó vizek, midőn feledés
homályából, a nedves homokból előbújva
egymásra lel két reszkető szív újra, meg újra.
S ha árnyékomon egy piciny csiga reményre vár,
Te csak markold őt a vízbe, ahogy szívemet már
körül ölelted tengerednek sós könnyeivel,
...és már látom, ahogy színekre hullnak a vizek!
És már engem sem gyötörnek kínok nagy gályái,
ha árnyékodban megmártózva EMBERÜL állni
hagynak a hétköznapokból előcsalt révészek.
Mert tudják, lehet apály, vagy tán dagály, SZERETLEK!
Bartalovics Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése