Most is csak ülök itthon, s hallgatok,
Hallgatom a magányt, és az alkonyt.
Hallgatok, s közben folyton merengek,
Mily jó lenne bárhol, de melletted.
Hiányzol, érzem üres belül a szívem,
És fáj, fáj a nagy pusztaság, s félek.
Félek sosem leszel velem, s elveszek,
Az álmokban, a vágyakban, a reményben.
Mert nekem már csak ezek maradtak mára,
Álmok, vágyak, remények, ezre meg száza.
S csak milliónyi kicsi könnycsepp arcomon,
Mit letagadok, ha véletlen hallják hangomon.
Mert hiányzol, s szívem most is érted eped,
Számára gyémánt a te két gyönyörű szemed.
S hiányzik neki a pillantás, az érintés,
Azt akarja itt legyél velem, s örökké
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése