Vágyakozásom tanúja

Hajnalnak még nyoma sem volt,
éj sötét csend-ölén
szunnyadt a vénlány-hold,
ott volt az árnyad,
karnyújtásnyira pihegtél,
zaklatott szempárod
pillantása
apró tűszúrásként
a bőröm alá
lövellte lassú mérgét,
úgy akartam, hogy érezd
szívem oltalmazó melegét,
de oly messzire ragadott el
a fáradt szomorúság,
s a bágyadt sóhajok
felreptették szemem hamisságát,
a tél pihéit véltem látni
a szoba kavargó árnyain át,
de vérzőbb volt a valóság...
...letépve hevert melletted
tollszárnyad tépett látványa,
összegyűjtögettem
ébredésed várva...
...hogy újra körvonaladként
ragyogjon és
a bíbor vajúdás hamarosan
karjaim rejtekébe fogadjon,
soha így nem örültem még
hajnali órának,
mikor szemed szikrája
korábbi lágyságod
nyugodtsága
tükröződött vissza,
mint a sötétben feltáruló természet opálja...
ajkad édes vágya,
testem hullámzása
kiszolgáltatottá téve
lábaid elé vetettek engem,
érzelmeim lágy vadsága
bőrömet hasító csók-tapintások árja
örömbélyegek nyomát karcolták
vágyakozásom társaként szegődött
szűztisztaságú szerelmi ágyba...
lázbetegség jeleként
hidegrázásból hevülő vággyal
kortyolom mohón
örömkupádat,
mely bomladozó öled virágszirmainak
harmatcseppjeivel,
meghajló hangszer-ívű tested utáni vágyérzettel
felhevít, és mint égő gyertya éltető viasza,
úgy olvad karjaidban egyre forrósodó
vágyakozásom tanúja,
és buja sóhajok hangverseny-dallamát veri vissza
otthonunk kíváncsi árnyakat takaró
angyaltisztaságú, oltalmazó fala...

Moha