#
Most a vér hangját kellene hallanom,
karcsú kancsót, amforát: a nőt,
testem egyik fele sír, a másikon
minden isten pihenésre dőlt.
Vadászik rám az álom, fű-lakatját
pilláimra rákattantaná,
lebegve érzem, mint kő a vízben,
édesdeden merülök alá.
De beomlik az óra és feloldja
félelmem a csendtől a homok -
hát ordítok, míg reád vágyó vérem
arca égve ébren fellobog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése