...tudod, Kedvesem, egyre gyakrabban eszembe jut, hogy az embernek milyen sok életet kell élnie, és hányszor újrakezdenie, ameddig rátalál arra a biztos révre, amely felé hajóvitorlája oly megnyugtatóan mutatja az utat, bárkája több kikötő partjainál próbált horgonyt vetni, de minden sorshajónak saját "otthona" van, ameddig arra rá nem lel, nyugalmat nem találhat, s végtelen éjekbe nyúló keresés, és hitének erőpróbája vár reá, de a szív mindig célhoz ér. Bárki a múltjába tekint, sok-sok befejezetlen életet lát, hiszen nem a rendeltetett úton haladt, csupán botorkált az árnylepte valóságok között, mindennapjai örökkön a megismerés csodáját keresték, vagy a felismerését, hogy mégsem hiábavaló a felfedezések sora, a csalódások ingoványából való megmenekülés nem a véletlen hátramaradt ajándéka, hanem jelzések útmutató kegyelme, miként éjjel ring a tenger fodrain a megvilágított bója, miként az otthonok esti kivilágított ablakai, s útmutatásával az elveszett lelkek hazatalálnak. Tán fogalmunk sincs, hogy mit jelent egy óvó lélek, egy figyelmes szempár, aki botladozásaink nyomdokaiban jár, ügyetlenkedésünkben meglátja az őszinte érzést, amit oly sután tudunk csak kimutatni, mert sosem volt rá mód, hogy megtanuljuk, a hátrahagyott életekből mindig hiányzott a parázs, melynek szikrája nem fullad meg az elvárások és szabályok hamujában, hanem lángra lobban, s megvilágítja a régen kutatott utat. S honnan tudod, meglelted ösvényedet? Bizonyosságot ne várj, ne térdelj választ várva az ég tiszta fénye alatt, csupán hallgattasd el a külvilágot, a beléd szorult bizonytalanságot, és a bénító félelmet...nyisd ki tekinteted a világra, nézz a Téged fürkésző szempárba és biztos leszel az igaz Életben, amit Vele kezdesz el, s befejeztének többé még csak a gondolata sem érhet el...
örök bizonyosságban, mindig szeretlek...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése