Tudod valamiért, ki tudja, miért

Tudod valamiért, ki tudja, miért
én soha nem gondolok arra,
hogy vége lesz, hogy ami fontos,
az egyszer megszűnik létezni,
arra se,
hogy az életnek lesz vége,
arra se,
hogy az érzés szűnik meg,
talán, ha gondolok is,
ha néha eszembe jut is,
mintha egy robogó vonatból
pillantanám meg,
csak átszalad rajtam,
mint egy komolytalan gondolat,
nem élem meg a gondolatot,
mi lesz,
ha egyszer lenni is megszűnök,
mi lesz,
ha egyszer végleg vége lesz,
számomra lesz mindennek vége,
én nem félek, én inkább megijedek,
ha hiába keresek,
és az utamon nem találom,
azt, aki szeretek, de
nem félek, nem félek attól,
egyszer vége lesz,
nem készülök rá,
nekem az élet egy véghetetlen folyó,
nekem véghetetlen,
mert nem látom a végét,
talán nincs belém programozva
az elmúlás érzése,
mindig csak a pillanatot élem,
nem gondolok félve a holnapra,
hogy holnap mi lesz velem,
hogy magamra hagy az életem,
ahogy a múlt fájdalmát se érzem
mélyen, nem félek,
hogy elveszíthetem az életem,
ha valami fáj, hát az,
ha most nem találom,
nem teszem ki a pontot előre,
ki tudhatja,
talán soha nem jön el
annak a pontnak az ideje,
ami fontos,
hogy ma, a látszathalálban
megtaláljam az életet,
az élet értelmét.