Ha elhagy minden hitem
s bizonyosságom immár vak,
ha tört bizalmam cserepei vágnak
és csillapító tapasszal gyógyítasz,
mikor megéget a valóság
s vakítón ragyog a csalárdság,
ha lándzsájára szúrva lelkem körbehordja
az ármány és hazugság,
egyetlen és örök igazságommá válsz.
Ha életem kőbe zárt világa
immár végleg kaviccsá porlad,
ha emberségem utolsó sóhajaira
hazug kéz lakatot aggat,
öled mélyének igazába bújok,
vádiratom az árulás homlokára írom,
s bátorítón dajkáló szavak dicsőségében
emberi méltóságomért küzdeni visszatérek...
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése