Tudod, azt hiszem, ebben a mi világunkban az a leggyönyörűségesebb, hogy mindenkinek joga van a végső célt, a már ismertek közül kiválasztani, vagy akár újabb célt megálmodni. Ránk van bízva, milyen utat járunk. Szomorút, vagy vidámat, félőt, vagy reménykedőt, mert attól függő, hova tartunk. Olyan az utunk, amilyen célt elképzelünk az út végére magunknak. Van, aki aggódva, szófogadón lépeget, ő a mennyországba, vagy a pokolba készül, kicsit bízik, nagyon retteg, hátha végül mégis leveri a lécet, hátha könnyűnek találtatik az üdvözséghez. Egyet lép előre, kettőt hátra. A másik útja a semmibe tart, célja az örök halál, ő harsány, mert fél, mint gyerek a sötétben, hiszi, csak egyszer él, az út vége után nincs semmi, kapaszkodik ahhoz, amit egyszer már megszerzett, ha valami elveszett, számára végleg elveszett. Ő legszívesebben csak visszalépne, de hát az idő vele se tesz kivételt. A harmadik rendet álmodik magának, hiszi, az út végén minden a helyére kerül, megtalálja az elveszettnek hitt kincset, hogy nem lesz többé hiány szeretetben, minden illeszkedni fog egymáshoz, nem marad hely a gyűlöletnek. Az ő léptei könnyűek, nem siet, és nem megy lassan, mert hiszi, amikor kell, biztosan célhoz ér.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése