Tudod, arra gondoltam,
néha olyan az ember,
mintha benne a levegő is beteg lenne,
mintha túltengne lelkében a füst,
a szennyeződés,
menekülni szeretne, vágyik a tiszta ózonra,
de ahhoz nagyon gyors vonatra kellene szállnia,
messzire elutaznia, olyan messzire,
ahol megszabadulhat a fullasztó levegőtlenségtől,
de az a táj nagyon távol van,
nehéz odáig eljutnia,
ahhoz önmagát is el kellene hagynia,
hogy túl lépje a benne rekedt szmogot,
nincs semmi, ami csak egy pillanatra is felüdítené,
mindenhol csak füst, korom, és szürkeség,
de ha szerencséje van, mielőtt belefullad,
jön a szeretet nevű tisztító fuvallat,
vele egy csapásra minden megváltozik,
előbújnak rejtekhelyükről a fuldokló katicabogarak,
ujjongó dalba kezdenek az addig láthatatlan lélekmadarak,
kinyílik a lélek meggyötört tüdeje,
és megkönnyebbülve kezdi inni a tiszta,
a kristálytiszta felmentő levegőt.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése