Tudod valamikor úgy hittem, hogy az igazság arra való, hogy kimondják. De most már tudom, hogy az igazsággal óvatosan kell bánni, sokáig, a megfelelő ideig kell féltve óvni, gondosan őrizni, százszor meggondolni, nem ártunk-e neki azzal, ha világgá kiabáljuk. Mert a korán kimondott igazság könnyen elpusztul, kárba vész, mint az éretlenül szedett gyümölcs. Pedig nem ő az éretlen, mi vagyunk felkészületlenek a fogyasztására. Még a szót, azt, hogy szeretlek, még azt is meg kell fontolni, mielőtt súgjuk, mielőtt kiabáljuk, mert előfordulhat, hogy nem érti, aki hallja, sokszor az se, aki kapja, esetleg félreértik, vagy, ha értik is, félremagyarázzák. Ha jönne valaki, aki nem csak sejtené, de tudná az igazságot, annak óvatosan, lépésről lépésre, fokról fokra szabadna elmondania, hogy az élet, az nem az, amit mi annak gondolunk, hogy a szerelem, amiért harcolunk ezer évek óta, az nem „A” szerelem, ha megpróbálná elmondani, hogyan kellene élnünk, ahhoz, hogy jól szeressünk, ideig hallgatnánk őt, hinnénk, vagy nem hinnénk, értenénk, vagy félreértenénk, vagy szándékosan félreértenénk, azután, talán keresztre is feszítenénk, majd, mikor már megöltük, kezdenénk hirdetni az igazságát, a saját szájunk íze szerinti kicsavart igazságát. Mikor a talaj telítve méreggel, akkor a tiszta víz, csak lassan, csepegtetve segíthet.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése