Két kezedbe rejtem el a boldog pillanatot.
Nyitott tenyeredre helyezem a szívem,
Hogy minden dobbanáskor újra égjen benne,
Ez az örökérzést tartó, őrült vágyszerelem.
Hosszú évek sora alatt sosem voltam boldog,
Mert a törékeny érzés mindig szárnyra kapott.
S mit örömnek hittem-szenvedély tüzének
-Csak hamvadásra ítélt lángparazsat hagyott.
Annyi minden van még, mit sohasem éreztem,
Csak képzeletben ábrándoztam milyen is lehet;
Árnyas lombok mellett egymást átölelni
És kopott kis padokon csókolózni veled!
Gondolatban láttam, hogy a szél a fák ágain lebeg
S mi kacagva leszakítunk róla néhány falevelet,
Mert lehet durva kő, vagy szürkeszínű kavics,
Lehet elhullott madártoll, pár réti vadvirág,
Nekem oly kedves emlék, mint másnak az a kincs
Melynek értékéből felépít egy gyémántpalotát.
Kezem a kezedben! El ne engedd többé!
Benne éledt szerelmünk ne múljon el soha!
S bármerre is jársz, bármerre visz utad,
Gyönyört hintsen rád virággal telt nyoma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése