az est csendjével
szemedben
hozzám simulsz
és azt mondod
fájdalom …
én
azt mondom
szerelem …
és lágyan
ajkaidra helyezem
csitító
tenyerem
most
hogy torkomon a sírás
megreked
gondolod hogy a
szó
fájdalomból
eredhet
gondolod hogy a percek
melyek
sós membránján szememnek
csak tégedet keresnek
nyomtalanul
telnek
gondolod hogy ha üres a
hely
hol megszoktalak
már
és hiányod
fojtogat
enyhülést
hozhat-e
bármi más
ezerszer letérdeltem
már
és ezerszer elrebegtem ...
imám
mely sóhajleplét
teríti rám
és vágyam
áltat
itt
ezen a titkos csatamezőn
mint fák tövében felejtett szélmalomhős
lassan
elvérzek
elvérzek
a szavakban
élem
éltem
és ha elérik lelkedet
nyiss előttük kaput
ne várd azt
hogy az enyészet rágja le
zárait
és megfáradva
idő vasfogától tépázva
forduljon ki
sarkaiból
ne várd meg
most tárd ki
most fogadj be
most
amikor szócsokrom
szíved oltárára helyezve
dísze lehetne még lelkednek
lelkemnek
az est csendjével
szemedben
hozzám simulsz
és azt mondod
fájdalom
én
azt mondom
szerelem
és lágyan
ajkaidra helyezem
csitító
tenyerem
Lucskai Vincze
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése