Homlokomra redőket terít
és vajúdó holnapnak int a ma,
pillantásnyi réseket feszít
bezárt ablakomra kíváncsian.
Szememben bár öltésnyi küzdés;
megmaradt a bágyadt hallgatás,
kikezdi néha szomorú féltés
emlékpercek néma tűfokát.
Létem elszakított üres lap,
melyet ha felkap csatakos szél
gondolataim elhantolt magva
közt, csitult hitem nyugovóra tér.
Varga Nóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése