Sebhelyes estéken bántottak a percek -
lámpafénynél néztem,
ahogy az óramutatók botorkálnak csendben.
A meleget sem éreztem már,
összehajtogattam az álmokat.
Minden pillanat
ónos esőként hullt rám.
Jajgatott az éjfél,
lapátolta a sok lehullott csillagot, de
parazsukból nekem semmit sem hagyott.
Lassan elringatta pilláimat a virradat...
aztán egy éjjelen megálmodtalak.
Jöttél, s mint friss hajtást öreg ágon a Nap -
a fény felé húzott egy selymes pillanat.
elpártoltak tőlem a kifosztott nappalok
s születtek bennem új lélek-dallamok,
a tegnapokat a múlt kötényébe szórtam:
Sebhelyes estéimet hangodba takartam.
Ruder Jana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése