Kun Magdolna - Ölelj, kedves! Ölelj!

Nézd az alkony tűnő lángját, ahogy felizzik az égen
És hódolattal fényesíti a nap tekintetét!
Nézd, hogy aranyszínű tűzruhája csillagoktól ékes,
Melyek lángcsóvaként lobbantják a szenvedély hevét!
Ölelj te is! Ölelj! Olyan szerelemmel,
mely bódítón éget, mikor két szív összeér,
S ne fogd vissza sohasem a benne fogant érzést,
Mert a mennyben járó vágy mindennél többet ér.
Szeress! Mert az elszálló évek hamar búcsút intenek
És túl gyorsan elillannak a könnytarkított napok.
Néha észre sem vesszük s már ezüstös hajunkban
Elsodródott álmaink könnycseppekként ragyog.
A féltve őrzött sárgarózsák még mindig illatoznak,
Puhabársony szirmain a te mosolyod villan,
Mert nekem mindig te leszel az, az egyetlenegy ékkő,
Mely gyémántként tündöklik gyenge karjaimban.