Van perc, amiért mindent odaadnál.
Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
égre tárt csőrrel zengett a rigó.
Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:
szeretni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése