Az 1848-49-es szabadságharc megtorlása

A szabadságharc megtorlása a fegyverletétel előtt megkezdődött, kicsúcsosodása a vereség után következett be. Katonákon kívül politikusok és polgári személyek is áldozatul estek
a megtorlásoknak.

Haynau, a bresciai hiéna

A szabadságharc utáni megtorlások szinte egybeforrnak Julius Jacob von Haynau nevével, aki elődeivel ellentétben rögtön kinevezése után hozzálátott a leszámoláshoz. Jogilag az előző magyarországi császári és királyi fővezéreknek – Windisch-Gräztnek és Weldennek – is lehetőségük lett volna tisztek kivégzéséhez, ám ők a gyakorlatban „csak” kisebb vétségeknél alkalmazták az elrettentő halálos ítéletet. Ferenc József 1849. május 30-án nevezte ki Haynaut fővezérnek, ezzel kezdetét vette a tiszti kar és a politikai elit lefejezése. A szisztematikus megtorlás első jele egy honvédhadnagy és egy százados (Mednyánszky László és Gruber Fülöp) kivégzése volt, amely óriási felháborodást keltett, mivel az eddigi gyakorlat szerint hasonló esetben börtönbüntetés volt az ítélet.

A nyár folyamán folytatódtak a megtorlások, számos tisztet felakasztottak, de kivégzés járt a forradalom mellet prédikáló papoknak, a fegyvert rejtegető polgároknak vagy a kormánybiztosi rendelet kihirdető személyeknek is. Haynau le az egész tiszti kart le akrta fejezni, ehhez lényegében szabad kezet kapott az uralkodótól: fővezérként jogában állt, hogy az ítéleteket csak végrehajtás után jelentse a császárnak. Ferenc József ezzel jelképesen „tisztára mosta” a kezét, hiszen a megtorlásról csak utólag értesült.

A megtorlásnak nemzetközi felháborodás vetett véget. Bach belügyminiszter október 23-án kezdeményezte a kivégzések felfüggesztését, Haynaut pedig félreállították. A megtorlások kisebb intenzitással folytatódtak egészen 1850 júliusáig, Potoczky Gyula gerillahadnagy, az utolsó tiszt kivégzéséig.

Október 6.

Az 1848-49-es szabadságharc megtorlásainak jelképe Batthyány Lajos és az aradi tábornokok kivégzése. Aradon a bíróság munkája augusztus 25-én kezdődött meg Kiss Jenő perével, aki a legmagasabb rangú fogságba ejtett tiszt volt. Az október 6-i megemlékezésekkor kevés szó esik arról, hogy milyen körülmények között ítélték el Aradon a magyar katonai vezetőket: az osztrák hadbíróság 14 tagból állt, a bíróság a vádlott tiszt rangjának megfelelő összetételű volt. A mai jogrendszerhez képest lényeges eltérés, hogy a vád és a védelem szerepét egyaránt a hadbíró (Karl Ernst) látta el. A kihallgatási jegyzőkönyvek hiányos adatai miatt nehéz rekonstruálni a perek pontos menetét, annyi azonban bizonyos, hogy a tábornokok nem találkoztak egymással, csak a vallomásuk felolvasásakor a folyosón illetve az ítélethirdetéskor.

A bíróság a vádlottak vallomásainak felolvasása után vonult vissza döntéshozatalra. Az ítéletek már az eljárás előtt megszülettek, így ennek a folyamatnak formális jelentősége volt. Az ítéletek kihirdetésére október 5-én került sor, a kivégzések pedig másnap, a hajnali órákban kezdődtek meg. A vádlottak közül Gáspár András kapott egyedül börtönbüntetést, Lenkey János kivégzését pedig elhalasztották elmebajra hivatkozva. Lenkey pár hónappal később vesztette életét a börtönben.