Kelni látni a Napot s Holdat egy ágyból

Ma reggel az ég kék bársonykosarából
Kelni láttam két testet ugyanazon ágyból
Vékony arcú Holdat és a fiatal Napot
Eszembe juttatták hogy én is fiatal vagyok
Álltam ott peremén egy befordult világnak
Lesve intim titkát földöntúl-csodának
S a szív, a szív, ez olthatatlan pára
Eltemette magát saját fájdalmába
Eszembe jutott más is, egy hajnal illata
S a hajad leomló, friss párnapor szaga
Mikor együtt keltünk, s sietve szálltunk
Ki a közös ágyból, hogy világot lássunk
Rájöttem közben, mily kár volt sietni
Merre a szárnyak húztak, nincsen ott semmi
S a távolság, mit okoztunk egymásnak
Elég volt hozzá, hogy közelre se lássak
Lélegeztem egyet, mélyet, készakarva
Két kezem kitárva, magam elé tartva
Büszkeség maradt csak bennem, s egyenes vágyak
A többi kiszállt, s már téged sem várlak
Kabátom lobogott, testem bizonyítéka
Róla az égaljából e bűnös szél lefújta
A magányos éjeket, a poros napokat
A méltatlan tévedést, a kihúzott sorokat
Csak egy hajnalt láttam, de többet is annál
Tudtam, ha itt lennél, talán már maradnál
Eltűnt lassan az ég kék hálószoba-palástja
Elvitte a titkot hogy senki meg ne lássa
Bárcsak megnémultam volna ott, hogy legyen
Számban örökké e perc, s csók a melleden
S hogy ezentúl úgy érjen minden ébredés :
Hogy ott van mindenem mim van,
s ami oly kevés

Szijártó Péter