Rügyet fakaszt bennem...

...mikoron Rád találtam, bújtattak a rímek
ölelő karjuk közt félve rejtegettek,
vigyázva óvtak csukott kelyhük mélyén,
majd lassan nyílni kezdtek szóvirág-szirmokként...
féldrágakő-szókkal gazdagon hintettél,
s gondolatgyöngyökkel bátran díszítettél,
éjszakákban voltál a nappal fényessége,
és napom óráiban a csillagfényű este...
megfordult a világ, kiestem belőle
kitárt karod melegében új életre leltem,
kacsakőként pattantam a víztükör felett,
de úgy tűnt a tó mélye mindenkor eltemet,
azonban a tó egyszer csak kiszáradt,
s megmutatta magát medre a világnak,
két elsüllyedt kavics,
két újabb esély,
ahogy koptatott szélük egy ponton összeér,
s egymásba illesztve, összekapaszkodva
elindultak félve egy közös kalandra...
odakünn a parkban búcsúzik a tél,
messze innen új otthonban, ágyat bontva kél,
rügyet fakaszt bennem szerelmed melege,
s a születő szín-képek bokrétába kötve,
vágyom a természet párnáján pihenni,
s testedhez simulva csókjaid keresni...

Moha