Komor sötétségben reszketve írom e sorokat újra meg újra,kezem csak folyton inog,remeg.
Átsírtam egy éjszakát a bánat a fájdalom feldúlta lelkemet.Láz égeti testemet,már lehúnynám a szemem,végleg,végleg,hogy ne érezzem e szörnyű fájdalmat.
Belépek a mi kis jelképes otthonunkba,csend és a magány uralkodik.Síri csend,magány....mily borzalmas szavak!Mily borzalmas érzés egy ember lelkében mindezt átélni és hordani egy életen át. Ordit bennem a fájdalom mert elengedte a kezem,a téves eszmék,gondolatok elűzték mellőllem.Az én kis Aranyom nincs többé már!!! most és örökké a másé ,s engem csak gyötör a kínzó magány;szívem darabokra tépi a sötétség,
nincs többé remény, nincs többé szép.
Elhagyott,már nem fogja a kezem csak az emlék mi megmaradt.Fáj mert nincs velem,fáj a hiány!!!
Fáj mert nem vagy velem,fáj a hiány...a Te szerelmed!
Rebbenek,riadok az érzésekre.Ingatag a lelkem-szakadékok felett imbolyog.Vakvágányra
jutottam ismét.Sülyedek egy mélyvilágba,derengenek az emlékek,nincs új jövőm,kérem az
Isten segitsen magamra találnom...és újra Rád lelnem!!!
Adj hitet Uram, és mutass utat
fogd meg a kezem, vak vagyok
szárnyam letört, lezuhantam
s miként éljek, nem tudom…
Adj hitet Uram, kérve kérlek,
hogy semmi sincs mi képes összezúzni
s miután térdre kényszerít a szégyen
képes legyek magamban újra hinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése