Maradt még egy csepp...

Esik az eső.
A lombok között zápor veri a kertet.
Ólom-szürke az égbolt, zokogó, síró szürkeség ez.
S az eső csak hull, hull a lombokról szerteszét.
Állok az ablaknál, figyelem az eső verte kertet
és csöndembe temetkezem.
Béke telepedik lelkemre.
Remeg a csönd, fáradt szívemet uraló, vágtató
gondolatok , végig cikáznak, nyugtalan elmémben.
Az eső mögött csupa titok, sejtelem.
És benne - könnyeim pihennek.
Az emlékek cseppjéből marad mindig egy
- fájó szívemben … az megkövült, már ott is marad örökre.