Alkony ülepszik a szomorú táj felett
nagy ólomfelhők suhannak el tova
a szilárd hold már letöredezett
ráncos orcáját, felém fordítja…
Untalanul legyint a távolban egy ág
langyos szellő vibrál az alkony húrjain
ropog a csönd, majd elindul tovább
birtokba veszi omló álmaim…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése