Tenyered ma oly forrón lükteti hevét
könnyeid marták jelüket belé az imént
s elgurultak lásd a padló résein át
lefelé, hová minden menekülőt hajt a vágy…
Felébredni vágyom, rád kiáltok, szólj hát!
Meséld tovább regénk, mit ígért sok ábránd?
Gyémánttá csiszolódik lásd zafír pillantásod
elfolynak a drágakövek, s fájdalmad rázárod…
Megriaszt egy árnyék, átosont s még itt jár
érzem minden napban mézes arzénszagát,
bőröd óvó rejteke majd felissza a mérget
rám simuló barkaágként vigyázod az éjem…
Igaz volt vagy álom? s a tükör csak nevet,
párabölcső szülte cseppek képpé rendeződnek,
ott látom a mosolyt, az első perc örökét
és zamat-ízű éjeink szerelmes gyönyörét…
Átkarolja az est égszín szeretőjét
homlokára csókolja csillagarcok fényét,
s remegő szívvel szakad sóhajom,
ha hallom érkező lépteid a hálószoba padlón…
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése